Elsőnek szeretném megköszönni, hogy tegnap majdnem 30 ember látogatta meg a lapot, valamint a kedves szavakat, nagyon jól estek. Úgy döntöttem, hogy a friss fejezetek mellet, extra dolgokkal is jelentkezni fogok mint pl: borító, trailer..stb A mai napon a borítót készítettem és hoztam el nektek. Ez az első ilyen munkám, így nem vagyok vele teljesen elégedett, de azért lessétek meg ha érdekel titeket :)

A napok telnek, és hetekké váltak. Stefan és én hivatalosan is egy pár lettünk. Mióta több időt töltök vele, azok a furcsa álmok egyre jobban felerősödtek, és minden nap jelentkeznek. Nem beszélek róla, mert a végén majd még bolondnak néz. Ami Alaricot illeti, egyre jobban kijövünk bár elég fura, hogy itthon Rick, a suliban pedig Mr. Saltzman.

Újabb éjjel, újabb álom. Ismét a múltban vagyok, egy parkban sétálok, majd meghallok egy ismerős férfihangot. Mosolyogva fordulok a hang irányába, és az illetőre nézek.
- Szép napot Mr. Salvatore - köszönök a fekete hajú férfinek, aki nem Stefan.
- Miss Taylor - csókolt kezet a fiatal férfi - Ön ma is gyönyörű.
- Bizonyára túloz uram! - kacagok, mire a férfi átöleli a derekam és egy fához nyom.
- Imádom a nevetésed Elizabeth - néz a szemembe, majd gyengéden megcsókol.
- Én pedig a csókodat, Damon Salvatore! - felelem, majd hirtelen felriadok. Ismét leizzadtok és kapkodom a levegőt. Ezek az álmok egyre élethűbbek, és fárasztóbbak. Nem értem az egészet, de végre vége lehetne. Az órára nézek, még csak reggel fél öt van. Túl korán, hogy felébredjek és munkába induljak. Az oldalamra fordulva, nyakig betakarózva próbálok ismét elaludni de nem megy.

Tíz perc után úgy döntök, hogy inkább letusolok. Egy forró zuhany után leülök és megcsinálom a leckét, így munka után szabad vagyok. Amint végzek lesietek a konyhába és megreggelizek. Mielőtt elindulnék írok egy levelet Alaricnak.

" Rick!
Dolgozni mentem, a leckém kész. Meló után találkozom Stefannal, tíz után itthon vagyok.
Liza"

Nyolcra már bent is vagyok a kis boltba, ahol ma egyedül fogom kiszolgálni a vevőket. A délelőtt és a kora délután elég kemény,nagyon sokan jönnek  szinte egy perc nyugtom sincs. Kettőtől viszont megáll az élet, nem jön senki. Soha nem unatkoztam ennyire, mint ebben a három órában. Zárás előtt két perccel nyílik az ajtó.
- Kérem gyorsan, mert zárok! - mondom oda se nézve.
- A kassza tartalmát! - hallom meg egy mogorva férfi hangját. A szívem hevesebben kezdett mozogni, és remegni kezdek. Óvatosan oldalra fordulok és észreveszek egy nagydarab férfit, aki késsel hadonászik felém. Tudom, hogy nincs esélyem ellene...
- Azonnal - felelem remegő hangon, majd ismét nyílt az ajtó. Rettegek, hogy a társa jött be, és amint átadom nekik a pénzt, megölnek.. -
 - Valami baj van kisasszony? - szólal be a belépő,és ismerősnek tűnik a hangja.
- Az lesz, ha nem takarodsz innen ki! - fordul az érkező felé a rabló. Hátrébb lépek, és az illetőre nézek. Hirtelen kiver a víz, mintha csak álmodnék. Az a férfi áll az ajtóban, akivel az éjjel álmodtam. Elaludtam volna, és most is csak álmodom?
- Ezt nekem mondat? - kérdezi egy féloldalas vigyorral a fekete hajú férfi, a kést tartó pasastól.
- Igen neked! Ne akard, hogy kimintázzam azt a szép pofikádat! - fenyegeti őt a nagydarab rohadék.
A srác közelebb megy hozzá, majd suttog neki valamit. Rettegtem, hogy mindjárt vér fog folyni, de ehelyett a rabló fogja magát és távozik az üzletből. Sápadtan leülök a földre és bámulok magam elé. Nem értem.. Mit tehetett ez a férfi, hogy ilyen könnyen megmenekültem? Közeledő lépteket hallok, majd egy kar nyúl felém.
- Jól vagy? - kérdezi gyengéd hangon az álmomban szereplő férfi.
- I.igen - dadogom remegve - Hála neked! Köszönöm, hogy megmentettél!
Elmosolyodik, és felsegít a földről.
- Örömmel tettem - csókol kezet. szörnyen ismerős ez a kézcsók, és a férfi. Azt hiszem kezdtek becsavarodni - Damon Salvatore vagyok.

Ledöbbenek, ez nem lehet. Vele álmodok, és ma megjelenik. Félek magamtól, nem tudom miért történik ez velem. Nagy nehezen összeszedem magam és megszólalok. -
- Salvatore? Úgy mint Stefan Salvatore? - kérdezem kíváncsian.
- A bátya vagyok - bólint.
Ezen eléggé meglepődök. Stefan és én már két hónapja járunk, de egyszer se említette, hogy van egy bátya.
- Ezt nem is tudtam - rázom meg a fejem - Az öcséd barátnője vagyok, de erről nem beszélt nekem.
- Ó az öcskös - támaszkodik Damon az egyik polcnak - Szeret titkolózni, hogy nem beszélt rólam nem az egyetlen titka - vigyorog gúnyosan.

Azonnal beszélnem kell vele, vagy Bonnival. Akárkivel, vagy itt helyben megőrülök. Kitessékelem a srácot a boltból, majd bezárok. Beülök a kocsimba, és a Salvatore ház felé veszem az irányt. Nem értem miért nem mondta el eddig, hogy van egy testvére, és Damon mire célzott a titkokkal kapcsolatban. A házhoz érve leparkolom a kocsit, majd az ajtóhoz sétálva bekopogok. Pillanatokon belül ki is nyílik az ajtó.
- Liza - mosolyog Stefan, majd megcsókol - Milyen volt a napod? - kérdezi mikor már a nappaliban ülünk.

- Találkoztam a testvéreddel! - felelem egyből. Arca azonnal megváltozik, feláll és járkálni kezd.
- Szóval Damon itt van! Bántott? - néz rám idegesen.
Nem értem ezt az ellenszenvet a testvére iránt, bár ez nem újdonság mostanában sok mindent nem értek..
- Nem - állok fel én is - Nem bántott. Sőt, épp ellenkezőleg! Megmentett. Épp akkor lépett be a boltba, mikor kiakarták rabolni!
Erre a mondatomra még jobban elszörnyed és átölel.
- Sajnálom, hogy nem voltam ott - puszil a hajamba - Hazaviszlek.
- Nem kell Stef! Jól vagyok! - nézek rá és próbálom megnyugtatni.
-Nem baj, akkor is haza kell menned. Nekem dolgom van - felei, és van valami megmagyarázhatatlan a hangjában. Nem is ellenkezem hanem bólintok és engedem, hogy hazavigyen.

A ház előtt elköszönünk egymástól, majd belépek a házba. A nappiban ég a villany, és szól a tv beköszönök Ricknek aki épp a híreket nézi.
- Milyen napod volt? - érdeklődik kedvesen, miközben belekortyol a sörébe.
- Nem egy átlagos az biztos - teszem fel a lábam a dohányzóasztalra - Majdnem kiraboltak, és megismertem Stefan bátyát.
- Jézusom Beth! Jól vagy? - kérdezi aggódva.
- Persze - mosolygok rá - Szerencsére nem történt semmi, Damon megmentett - felelem és a tv-re nézek. A bemondó valami állattámadásról beszél, és a képernyőn megjelenik egy férfi fényképe. Hirtelen levegőt sem veszek, ugyanis az a pasi képe van kint, aki megpróbált kirabolni. Valami belső hang azt mondja nekem, hogy ez Damon műve. Megrázom a fejem és elhessegetem a gondolatot. Elköszönök Alarictól, majd felmegyek a szobámba és felhívom Bonneit.
- Szia - köszönök mikor felveszi - Ráérsz, átmehetek hozzád? -kérdeztem bár úgy is tudom a választ.
- Most nem jó Liz - feleli amitől meglepődök - Nem vagyok otthon, és a héten iskolába se megyek. Viszont ígérj meg nekem valamit.
Olyan fura volt a hangja,azt hiszem ez a nap már ilyen..
- Mit? - ülök le az ágyra.
- Szakíts Stefannel, és kerüld el őt!-
 De miért? - döbbenek meg. -
-Mert nem az akinek mondja magát!
A telefon kicsúszik az ujjaim közül, Bonnie a második ember aki erre figyelmeztet. Nem beszélve arról, hogy a báya szerint titkai vannak. Az nem lehet, hogy így félreismertem a barátomat, vagy mégis? Evvel a nyomasztó gondolattal hajtom álomra a fejem.

Húúúha.. Jó régen írtam ide, szégyenlem is magam rendesen. Viszont most itt vagyok, és meghoztam a legújabb kinézetet az oldalra, ami azt jelenti már nem kell sokat várni az új, számszerint 3. fejezetre, amiben már Damon is képbe kerül. Igyekezni fogok még ma felrakni, és mostantól hetente új fejezetet hozni nektek. Arra kérlek titeket, hogy ha olvassátok a történetet, minden fejezet után írjatok egy kis véleményt chatbe, vagy komiba mert így tudom, hogy nem hiába írom. A Vámpírok részleghez új oldalak is kikerültek, így már majdnem minden oldal ott van akikhez naponta benézek.

A napok telnek. Jelenleg Caroline és anyukájánal lakom. A gyámhivatal már elkezdett kutatni élő rokonom után, aki elvállalhatná a gyámságot 18 éves koromig. Liz szerint találtak is valakit, aki apámnak a féltestvére és hamarosan a városba érkezik.

Újabb hét kezdődik el, mától ismét iskolába járok. Az elmúlt pár napot kihagytam, hogy össze bírjam magam szedni. A reggeli zuhany után, felöltözöm és szőke barátnőmmel indulok iskolába. Miközben parkolunk, észreveszem Stefan, amint a kocsiának dőlve engem néz. Kiszállunk Caroline autójából, és elindulunk az iskola felé.

- Elizabeth, várj! - szólít meg a Salvatore fiú. Hangára ismét eszeveszett tempóba kezd a szívem. Megállok és a srác felé fordulok.
- Menj csak - nézek barátnőmre - Mindjárt én is megyek!
Carol bólint, majd vigyorogva magunkra hagy. Stefan közelebb sétál hozzám és aggódó pillantással fürkészi arcomat.

- Hallottam mi történt. Őszinte részvétem! - mondja gyengéd hangon. Az elmúlt napokban rengetegszer hallottam már ezt a mondatot, de ez most valahogy mégis máshogy hangozz. Egyre jobban úgy érzem, hogy hozzá tartozok, és közös a múltunk. Egy ideig szótlanul bámulom, majd ránézek és így szólok.
- Köszönöm szépen Stefan.
- Ha bármiben segíthetek, szólj nyugodtan - mondja miközben elindulunk a pázsiton az iskola bejárata felé - tudom milyen egyedül maradni.
- Igazán? - pillantok újra rá. Egyre jobban erősödik bennem ez a fura érzés.
- Igen - bólint - Én is egyedül élek, a nagybátyám a gyámom.
- Testvéred sincs? - érdeklődöm, miközben már az iskola folyosón lépkedünk. Kapunk pár, kíváncsi és féltékeny tekintete.
- Nem, nincs egyke vagyok - feleli, és belépünk a töri terembe és helyet foglalunk. Nem csengettem még be, így tovább beszélgetünk. Mikor a csengő megszólal, a terembe belép egy harmincas évei elén járó barna hajú férfi. Minden bizonnyal az új történelem tanárunk. Amint elcsendesedik az osztály körbe néz és így szól.
- Alaric Saltzman vagyok, az új történelem tanárotok - mondja mosolyogva. Látom amint pár lány már most odáig van a jóképű férfiért. Az óra ismerkedéssel telik, amint megszólal a csengő mindenki felpattan a helyéről, én is így teszek de mielőtt kilépnék az ajtón, Mr. Saltzman megszólít.
- Miss Taylor, egy szóra! - ül le az asztalára. Megvárja amíg egyedül maradunk, majd sóhajt egyet és így szól.
- Nem így akartam veled találkozni, de ha már itt vagyunk bemutatkozom újra. Alaric Saltzman vagyok, az apád féltestvére és az új gyámod.

Nagy szemekkel nézek rá, erre nem számítottam. Nem tudok mit mondjak, ledöbbentem ettől a hírtől. Talán tényleg jobb lett volna, ha nem így találkozunk először.
- Nagyon örvendek - nyögöm ki végül.
- Tudom, hogy ez az egész helyzet váratlan és fura, én is pontosan így érzek Elizabeth, de ha már így alakultak a dolgok szeretnék jó gyámod lenni.
A fura az nem kifejezés. soha életemben nem hallottam még erről az emberről, és most Ő lesz aki vigyáz rám aki megszabja majd, hogy mikorra érjek haza és ha ez még nem lenne elég, akkor az iskolában is látni fogom, hisz a tanárom.
- Ma beköltözöm hozzád. ugyanis a városban nincs lakásom - közli velem, miközben hóna alá csapja a naplót és elindul az ajtó felé.
- Rendben van - felelem egy nagy sóhaj kíséretével. 
A nap további része hamar eltelik. Óráról órára járok, dolgozom majd hazamegyek és segítek Alaricnak beköltözni. A hét további részében ismerkedünk egymással.

Péntek este a tábortüzes partyra készülök. Nincs sok kedvem elmenni, de Bonnie és Caroline rávettek, hogy menjek el. Miután elkészültem, lesietek a nappaliba, ahol Rick a kanapén ül sörrel a kezében és meccset néz.
- Elmentem a partyra Rick - nézek be hozzá - Lehet, hogy Bonnienál alszom.
- Menj csak - pillant rám - Azért a Salvatore fiúval légy óvatos! - mondja komoly hangon, és olyan vészjóslóan cseng ez a mondat a szájából. Mintha attól félne, hogy Stefan egy veszélyes fenevad lenne.
- Az leszek - sóhajtom, majd felveszem a kocsi kulcsom és elindulok a party helyszínére. Mikor megérkezem már alig találok szabad helyet a kocsimnak. Nagy nehézségek árán leparkolok, és bevetem magam a tömegbe. Caroline észrevesz, amint néhány enyhén ittas osztálytársunkat kikerülök és örült integetésbe kezd.
- Szia - ölelem meg.
- Na végre, hogy ideértél! - mondja köszönés képen és a kezembe nyom egy műanyag piros poharat melyben sör van.
- Bocsi csak a parkolással bajlódtam. Alig találtam szabad helyet - felelem, és nagyot kortyolok az italból. Ekkor csatlakozik hozzánk Bonnie, és így szól.
- Jókép szőke két óránál!
Odapillantok ahova Bonnie utalt, és megpillantom Stefant, amint engem néz.
- Na, menj már oda! - lök oldalba Carole.
- Most veletek beszélgetek - válaszolom halkan és újabb kortyot iszom.
- Majd beszélünk később! - feleli hisztis hangon és arrébb lők, Stefan felé. Nincs más választásom, elindulok a srác felé aki egyre nagyobb hatással van rám.
- Szia Liza - köszön és kezet csókol mint valami régi lord - Gyönyörű vagy ma este.
Ahogy elnézem Őt bevillan egy kép. Ismét régi ruhát viselek, Stefannak hosszabb haja van, és kezet csókol nekem egy bálon. Zilálni kezdek, és ismét izzadok. Nem értem ezeket a képzelgéseket. Tényleg az előző életemből látnék vissza dolgokat, vagy csak szimplán képzelődöm. Stefan hangja térít vissza a valóságba.
- Jól vagy? - kérdezi aggódva.
-Persze csak nagy a tömeg! - hazudom és arrébb sétálok. Ő azonnal a nyomomban van. Egyre beljebb megyünk az erdőbe, csak akkor állok meg mikor a zene már nem hallatszik és senki nincs a közelünkbe. Furcsa, de nyugalmat érzek. Stefan mellett biztonságban vagyok. Felnézek az égre és a csillagokat kezdtem bámulni.
- Hiszel abban, hogy egy ember élhetett már korábban? - kérdezem hirtelen, de rögtön meg is bánom. Biztos hülyének fog nézni. -
- Az előző életben? - lép szorosan mellé, mire én válaszul felé fordulok.
- Igen abban - nézek a szemébe. Azokba a csodálatos szemekben, amik oly gyönyörűek és titokzatosak.
- Azt hiszem, igen - símit egy tincset a hajam mögé - Miért kérdezed?
A szívem ismét hevesen ver. Stefan hatással van rám. Tetszik nekem és hozzá tartozom. Ez az érzés egyre csak nő, nem tudom az okát de abban biztos vagyok, hogy így van. Az ajkára tekintek és mire felfognám mi történik, az ajka már az enyémen van.

A nap éppen lebukni készült, és aranyszínűre fest mindent, hosszú zöld selyemruhám, izzadt hátamra tapadt miközben egy erdőben menekülök valami elől.

Az életemért futok, jól tudom. A lábam már görcsöl, és nehezen kapok levegőt, de nem adhatom fel. Lépéseket hallok a hátam mögül, és ekkor felriadtok. Zilálva és izzadva nézek körül. A szobámban vagyok, és már világos van. Egy újabb szörnyű és valóságos rémálom. Az utóbbi időkben ez így megy, de nem tudom megfejteni az okát.

Sóhajtok egy nagyot, majd az ablakhoz sétálok, kinyitom és egy nagyot szippantok a friss levegőből. Véget ért a nyár, eljött a szeptember, mától újra iskola, most már csak két év választ el attól, hogy az orvosi egyetemre járhassak. Erre a gondolatra elmosolyodok miközben barna hajamat, lófarokba kötöm és elindulok a fürdőszobámba. Egy jóleső forró zuhany után, felveszek egy fekete csőszárú farmert, egy zöld színű felsőt, valamint kedvenc tornacipőm. Teszek fel egy kevéske sminket, majd a vállamra kapom a táskám és lesietek a konyhába.

Az étkezőben és a konyhapulton is, üres sörös és whiskys üvegek sorakoznak. Drágalátos bácsikám - aki a gyámom - és elviselhetetlen szőke barátnője a tegnapi napon is bulit tartottak. Fogok egy nagy szemeteszsákot és mindent beledobálok. Úgy is rám fog várni a takarítás, mivel Nick és Lara délután négyig biztos nem kelnek fel. Mikor már aránylag rend van, kiteszem a zsákot a ház elé. A táskámba bedobok egy müzli szeletet meg egy almát, ezután kocsiba ülve elindultam az iskola felé.

Mystic Falls középiskola. A város összes tinije ide jár. Már parkolás közben észreveszem Bonniet, és a szöszi Carolinet. Még kislányként ismerkedtünk meg egymással és kötöttünk szoros barátságot. Azóta is elválaszthatatlanok vagyunk. Parkolás után, egyből hozzájuk sietek, és úgy ölelem meg őket mintha három hónapja nem találkoztunk volna.

- Eljött ez is, tizenegyedikesek lettünk - vigyorog Carol, miközben élvezi, hogy a gólyák Őt bámulják.
- Már csak egy év, és végzősök leszünk! - bólogat Bonnie.
- Akkor irány - nevettem - Vár ránk az újabb kalandos év! - tréfáltam és összenézve a lányokkal hangosan kacagni kezdünk, mire többen kérdő pillantással bámulnak ránk.

Az első három óránk, most is úgy telik mint minden évben. Átvesszük a könyveket, majd ismertetik velünk a tanév rendjét. Az órarendünk is megkapjuk, majd elfoglaljuk szokásos helyünket az udvaron a szünetben.

- Komolyan mondom Liza! - néz rám Bonnie - ezeknek az álmoknak jelentősége van. Biztos az előző életedről van szó! - fogja meg a kezem, miközben úgy néz rám mintha halálosan komolyan gondolná. Imádom őt, mindig megtud nevettetni.

- Bon-bon, azért mert a nagyid boszinak tartja magát ne mondj ilyeneket! - ölelem meg. Barátnőm nagymamája boszorkánynak tartja magát, és véleménye szerint Bonnie is az. ezen mindig jót nevetünk a lányokkal, és most is így teszek. Még, hogy előző élet.. Merengésemből Carol hangja ébreszt fel.

- Szexi hátsó a láthatáron! - bámul mosolyogva előre. Elnézek arra, amerre Ő is néz. Megpillantok egy ismeretlen srácot, de csak a hátát látom. Valami különös érzés kerít hatalmába. Nem nyugszom, tudom kell, hogy ki Ő. A szünet további részébe csak félig hallom miről beszél Caroline és bonni, mert az idegenen jár az eszem. Ebédszünetben is épp rá gondolok, mikor hirtelen előttem terem. Ahogy a szemébe nézek tudom, hogy ismerem, hogy láttam már valahol és, hogy hozzá tartozom. Ettől az érzéstől hülyén érzem magam és próbálom kikerülni a srácot, de nem járok sikerrel. Elmosolyodik és a kezet nyújt.

- Stefan Salvatore - mondja bársonyos hangon, amitől a szívem hevesebben kezd dobogni. Kinyújtom nyirkos kezem és a kezébe rakom.
- Elizabeth Taylor - mutatkozom be, miközben továbbra is a szemeibe révedek. A szívem eszeveszett mód dübörög, és alig kapok levegőt. Olyan mint mikor rémálmom van, de ez az érzés most kellemes, mégis fura. Miért van rám ilyen hatással? Hallom amint kérdez valamit, de képtelen vagyok felfogni, így csak vigyorgok mint egy idióta.

- Minden rendben? - kérdezi egy aggódó pillantás kíséretében.
- Igen - szedem össze magam - Csak fárad vagyok, de köszönöm kérdésed- felelem, és evvel ott is hagyom, és a rám várakozó barátnőimhez sietek.

Azonnal faggatni kezdenek, hogy mit beszéltem az új titokzatos sráccal. Én pedig leülök, és mindent elmesélek nekik, kivéve, hogy úgy érzem mintha ismerném és az övé lennék, Ő pedig az enyém. Amint végzek az iskolában, a munkahelyemre egy kisboltba megyek. Egyik osztálytársam apjáé az üzlet, és itt keresem meg a zsebpénzem, mert ha a nagybátyámon múlna egy fillérem sem lenne. Miközben a pénztárgép mögött ülök, továbbra is csak Stefan jár az eszemben, Ennek köszönhetően néhányszor rossz árat ütök be a gépbe. Egy idő után Mr. Hastings inkább hazaküld. Épp belépnék az ajtón, mikor Nick és Lara távozni készülnek. Az öltözékükből ítélve bulizni indulnak. Nagybátyám kiadja a parancsot, hogy tegyem rendbe a lakást, majd távoznak.

Felmegyek a szobámba és átöltözöm egy kényelmesebb cucca, ezután bekapcsolom a zenét és táncolva pakolni kezdtek. Mikor végzem, veszek egy fürdőt, megvacsorázom majd fáradtan zuhanok ágyba. Hajnali három után arra ébredek, hogy valaki csengetnek. Álmosan belebújtatom lábam a mamuszba és magamra kapom a fürdőköpenyem. Lecsoszogok a lépcsőn, felkapcsolom a villanyt a nappaliba és ajtót nyitok. Meglepődve látom, hogy Caroline anyukája Forbes seriff áll velem szembe.

- Beth - szólít meg - Bejöhetnék? Beszélnünk kell! - mondja komoly hangon. A szívem a torkomban dobog, félek barátnőmmel történt valami. A nappaliba vezetem, ahol hellyel kínálom. Li megrázza a fejét, és együtt érzően néz rám.

- Elizabeth, sajnálom a nagybátyád és a barátnője nemrég autóbalesetben életüket vesztette. Őszinte részvétem! - közli velem, és gyengéden megfogja a kezem. Bármennyire is rossz viszonyt ápoltam velük, mégis Ők ketten voltak a családom. Döbbenten meredek magam elé, miközben próbálom felfogni a seriff szavait. Nick és Lara halottak, egyedül maradtam. Érzem amint leültetnek a kanapéra, majd pár perc elteltével egy bögrét nyomnak a kezembe.

- Tudnod kell, hogy bármiben számíthatsz rám és a lányomra is - hallom meg újra Liz hangját. Automatikusan bólintok, majd összeszedem magam és a nőre nézek.

- Köszönöm Liz - szólalok meg rekedt hangon. Csak az szakatol a fejemben, hogy egyedül maradtam. A könnyeim potyogni kezdenek, Caroline anyukája pedig mellém ül és átölel. Így próbál vigasztalni, és jól is esik az ölelése. Egyre csak sírok és sírok, hamarosan viszont egyre nehezebbek lesznek a szemeim. Nehezen bírom nyitva tartani, és érzem elnyom az álom. Eldőlök a kanapén, a seriff betakar és szinte azonnal álomba szenderülök. Hosszú idő után, most először nem menekülök, hanem egy bálban vagyok, ahol a jóképű Stefanhoz bújva táncolok, a holdfényben.